Tesco is a Mercedes Sprintert választotta

Tesco házhozszállítás Mercedes Sprinter furgonnal

Mercedesekkel bővíti flottáját a Tesco

Stratégiai megállapodást kötött a két cég. Jelenleg 40 autó áll rendelkezésre az online rendelt termékek házhoz szállítására, és az év végéig 65-re szeretnék bővíteni a flottát.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött kedden Budapesten a Tesco és a Mercedes-Benz, amelynek keretében a Mercedes a Tesco kizárólagos járműbeszállítójává vált.
A Tesco a Mercedes furgonokat használja az ez év márciusában elindított online vásárlási szolgáltatásához.

Nigel Jones, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója az együttműködést bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, hogy jelenleg 40 autó áll rendelkezésre az online rendelt termékek házhoz szállítására, és az év végéig 65-re szeretnék bővíteni a flottát.

Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a két vállalat - amelyek egyaránt stratégiai partnerei a magyar kormánynak - olyan példaértékű üzleti együttműködésbe vágott bele, amely Magyarország gazdasági növekedésére is kedvező hatással lesz.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár beszédében kiemelte: a magyar kormány és a nagy nemzetközi vállalatok szövetsége Magyarország sikerének egyik legfőbb záloga.

Forrás: hvg.hu

Mercedes Sprinter bérlés

hűtős furgon bérlés

Mercedes kisteherautó kölcsönzés

Vissza
Hírek, Archivum

on-line ajánlatkérés egyszerre több kölcsönzőtől. Mercedes Sprinter kisbusz bérlés.

Az aláhúzással jelzett szövegekre kattintva további adatokat adhat meg, a pontosabb ajánlatok érdekében
pl.: konkrét típus, paramétereken belül adhatja meg a bérleni kívánt kisbusz, furgon márkáját, elvárt felszereltséget stb. Sprinter mellett más típusból is választhat!
ajánlatkérő

minőségi elvárásaim





megyék
Cégadatok, ajánlathoz, számlázáshoz
Az alábbi naptárral ki tudja választani a a bérlet kezdeti- végdátumát.Ha többször is bérelne, akkor a következő dátumot adja meg!
Popup



célország(ok):


cím:


igények gépjárművel szemben
raktér méretek [cm] H x Sz x M
xx



















biztonsági kód


A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

Sprinter bérlés ajánlat kérés. Gyorsan, több Sprinterkölcsönzőtől egyszerre. Sprinter bérlés fuvarozáshoz, Sprinter kölcsönzés személyszállításhoz: sprinterberles.hu.

Mercedes Sprinter bérlés

Mercedes-Benz Sprinter zárt áruszállító.

  • Sprinter bérlés áruszállításhoz
  • Sprinter bérlés áruterítéshez

Mercedes-Benz Sprinter kombi - 9 vagy több fős személyszállító

  • Sprinter bérlés dolgozók szállítására
  • Sprinter bérlés üzleti útra

  • Sprinter bérlés családi programokhoz

 

A Mercedes Sprintert széles felépítmény választékkal gyértják.

Kisteherautó és furgon kölcsönzők jelentkezését várjuk!
Kérjük regisztrálja kölcsönzőjét  és gépjármű flottáját, hogy a furgon ajánlatkéréseket Önnek is el tudjuk juttatni.
Kisteherautó, kisbusz, furgon, teherautó bérbe adás. Mercedes Sprinter bérlés

Copyright 2013 © FaXuniL Kft Adószámunk: 13017996-2-13
Kérjük az a kérdőív segítségével adja le az Sprinterbérlés ajánlatkérését!
H-2220, Vecsés, Város utca. 2. Tel: +36-30-256-8255, e-mail: sprinterberles@faxunil.eu
Képek forrása:Mercedes-Benz.hu